Hasznos lehet - közkívánatra

Mostanában egyre többen keresnek meg azzal kapcsolatban, hogy adjak nekik tanácsot, mire érdemes figyelni a családválasztás során, így hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, megosztom az egyik levelet amit egy kedves ismeretlennek írtam. A másik téma, amiről sokan kérdeznek, az a miért mentél rematchbe? úgyhogy most erre is egy kicsit részletesebb magyarázatot adok, nyilván a személyiségi jogokat figyelembe véve konkrétumok nélkül. Gondolom egyértelmű, de ez a szubjektív véleményem, csakis saját tapasztalatok alapján. Akinek bármi kérdése van, esetleg szerinte kihagytam valamit, akkor oldalt, a kapcsolat fülön keresztül vagy kommentben nyugodtan 'zaklathat' :)
Íme tehát, a levél:

"Az egyedülálló szülő sokszor nem jó döntés, de ha 'csak' papíron az és amúgy van élettársa, akkor olyan, mint egy rendes család. Nem mindegy, hogy mit dolgozik a szülő, ha napi fix munkaidejük van, legalább az egyiknek, akkor valószínűleg nem kell összevissza munkaórákra számítanod és sokkal kiszámíthatóbb lesz minden mintha egy olyanhoz mennél, aki néha nappal, néha éjjel dolgozik.

Amit én mindenképp kerülnék, az az otthonról dolgozó szülő. Több okból is, egyrészt én-és a többi aupair aki hasonló helyzetben van- úgy éreztem, hogy állandó felügyelet alatt vagyok, meg ha nem is, de a tudat, hogy otthon van valaki, engem nagyon zavart. A gyerekek is máshogy viselkednek, ha tudjak hogy ott a szülő, nem vesznek komolyan, amint tudnak rohannak anyucihoz/apucihoz, ha nem tetszik nekik valami. Eleinte azt hittem ez mekkora segítség, hogy otthon van valaki, de szerintem többet árt mint használ, legalábbis au-pair szempontból biztosan.

A gyerekek életkora egy másik kérdés. A babákkal alapvetően egyszerű, és valószínűsíthető hogy h-p napközben kell dolgozni, szabad hétvégékkel, azonban sokszor nagyon unalmas napi 8-10 órát otthon lenni, senkivel sem beszélni. Az iskoláskorúak a legjobbak szerintem, mert legtöbbször reggel elviszed őket iskolába, délután felveszed őket, edésre cipeled, ide-oda és napközben van pár órád magadra, aludhatsz, edzeni járhatsz vagy turistáskodhatsz a környéken, plusz rengeteget tanulhatsz tőlük, állandóan beszélnek :)

Nem tudom mennyi tapasztalatod van vezetés terén, de itt még a hülye is tud vezetni -már bocsánat- automata autók, mindenhol tábla, amik baromi egyértelműek, egyedül ami nehézséget okozhat pár embernek az az autópálya használat, az átlag 4-6 sávos pályák gyakran mindkét oldalon kijárattal. Koncentrálni kell, de csak amíg megtanulod merre mész és különben is, a GPS jó barát :) Nagyon sokszor egyébként csak sima utakon kell vezetni a külvárosokban, de én mindennap megyek be San Franciscoba alagúton, hídon, autópályán keresztül, ez családfüggő mennyit kell autókázni. Én személy szerint imádok vezetni, úgyhogy kifejezetten örültem neki, bár sokszor az óriási csúcsforgalmi dugóban visszaszívom, de addig is megy a (munka)idő :) Ezzel kapcsolatban mindenképp rá kell kérdezni az autó témára, lesz-e saját kocsid, mennyit használhatod szabadidődben esetleg osztozol a szülőkkel. Ha nem kapsz kocsit, akkor mindenképp meg kell nézned a tömegközlekedést, ami pl Washington DC, NYC, San Francisco esetén nagyon jó, de mivel Amerikában mindenki kocsit használ, ez nem általános. Nekem most elképzelhetetlen lenne, hogy kocsi nélkül éljek, tömegközlekedés azért van valamennyi, de a buszmegállóig majdnem egy órát kéne gyalogolni, azért nem tudom ki az, aki bevállalná. Fontos rákérdezni arra is, hogy szabadidődben, ha használod a kocsit kell-e fizetned a benzinért vagy ők fizetnek mindent. Nálam most úgy működik, hogy nem kell fizetnem semmit, kivéve, ha valahova messzebbre, mondjuk egy hétvégére megyek, több száz km-re, mert igen, elvihetem a kocsit. Nagyon sok családnál limit van, hogy ne menj mondjuk 35 km-nél messzebbre, ha mégis szeretnél, akkor bérelj kocsit vagy kérj meg valakit, hogy vezessen. Az előző családomnál is ez volt, de DC-ben egyszerűbb is volt metrózni, szóval ez pont nem volt gond. Összességében azonban rengeteget spórolok, hogy nem kell az üzemanyagra költenem, havi $100-$150-t biztos eltankoltam DC-ben itt pedig a két hónap alatt talán $20-at, ha benzinre költöttem.

Amennyiben lehetséges, beszélj az előző aupairrel, kérdezz rá, hogy neki milyen problémái voltak, mit szeretett, hogy nézett ki egy napja. A szobáról is érdemes kérdezni, én utáltam az első helyem, szó szerint egy kis lyuk volt, az alagsor szinten. Fontos infó még, hogy mit esznek, tartanak-e valamilyen diétát, főznek vagy inkább étterembe járó típusok, esetleg neked kell főzni.

Nagyszülők a környéken óriási segítség, és hidd el, értékelni fogod, ha egy vasárnap reggel úgy kelsz fel, hogy de jó, csend van, mert a gyerekek a nagyszülőknél vannak :) 

Az állatokra-ha van- érdemes rákérdezni, ismerek olyat, akinek sétáltatnia kell a host családja kutyáját, de ezt tudta az első perctől fogva, így nem okoz problémát. Mindkét családomnál van kutya- a mostaninál már átköltözött a nagyihoz egypár hónapja-, nekem semmit nem kellett vele csinálnom, de néha, csak mert úgy tartotta kedvem elvittem sétálni.

Hirtelen most ezek jutottak eszembe, amiket szerintem nem mindig mondanak el az ügynökségek, hiszen arról mindig hallatnak, hogy hány rematch van illetve -főleg nagy ügynökségeknél- mennyi család van akiket csak úgy befogadnak, mert ők a családokból élnek, majd keresnek másik aupairt, ha esetleg az első nem jön össze. Szóval jól gondold meg melyiket választod, én kis ügynökség párti vagyok, lehet, hogy kevesebb a család, de jobban megválogatják őket, még ha nekem nem is jött össze az első családdal, nagyon rendesek és segítőkészek voltak.

Az első családommal nekem sok gondom volt, leginkább az, hogy anyuka kissé mániákus volt, szóval mindennek úgy kellett állnia a házban ahogy azt ő elképzelte, nagyon mintacsaládot akart, de nem vette észre, hogy mekkora idióta is a nagyobbik gyereke -aki 3,5 éves volt akkor. Szóval a nagyobbik elég elkényeztetett volt, bármit csinált ráhagyták, hogy áá, még csak 3,5 éves , majd kinövi..hát persze. 3,5 éves létére csak hétfőtől szerdáig napi 3 órát volt pre-schoolban, ami itt olyan mit az ovi, merthogy annyit bír, ergo napi 6-10 órát kellett vele lennem. Semmiféle büntetést nem alkalmaztak, tehát amikor ott állsz és a gyerek épp leköpött vagy vágja hozzád ami a  keze ügyébe akad akkor nem tudsz semmit sem csinálni, mert nem volt olyan, hogy time-out vagy elveszed a játékát. Majd kinövi, ez volt a megoldás. Aztán elkezdte mondogatni, hogy megöl, meg napi szinten ment az, hogy úgyse fogok rád hallgatni, húzzál vissza oda ahonnan jöttél, mindezt 3,5 évesen. Meg persze a hiszti..ami elviselhetetlen volt. Egyszer felvettem videóra egy enyhébb dühkitörést, megkérdeztem az otthoniakat, hogy mi is ennyire hisztisek voltunk kiskorunkban, vagy csak én reagálom túl, mert még nincs saját gyerekem. Azt a választ kaptam, hogy ha mi ilyenek lettünk volna valószínűleg bentlakásos suliban végeztük volna, mert ez nem normális. Azt még hozzátenném, hogy anyuka dietetikus, de a gyerek csak és kizárólag joghurtot müzlivel illetve mogyoróvajas kenyeret volt hajlandó megenni, minden nap, ezeket felváltva reggeli-ebédre..na meg persze az édesség, mivel semmit nem akart megenni sokszor a vacsorája csak a desszert volt. Mindezek ellenére a szülők szerint ez normális, de szerintem nem, úgyhogy mondtam, hogy én ezt nem csinálom tovább, legalábbis velük biztos nem, ha nem hajlandóak belátni, hogy probléma van a gyerekkel. A kicsit nagyon bírtam, de a nagyobbikkal lenni minden egyes nap egy rémálom volt és sajnos a kicsi elkezdte utánozni és felvenni az ő rossz szokásait is, mert szerinte vicces köpködni és dobálni a másikat. Ez volt a fő ok,aztán még volt sok más is. Már említettem a szobát, ami az alagsorban volt és tényleg csak egy ágy volt benne, mellette kb. egy méternyi hely, egy polc tv-vel és ennyi. Én alacsony vagyok, de ha nyújtóztam, simán elértem a plafont..ja, és ablaknak nem nevezhető valami is volt, egy 20x40 cm-s lyuk, de konkrétan a földszinten volt és olyan, hogy napsütés nem volt és persze kinyitni sem lehetett..A pluszpoén, hogy a fal másik oldalán volt a gyerekek játszószobája az óriástévével, ahol a szülők minden estéjüket töltötték, nézték a filmeket, meccset és minden behallatszott, minden. Egy öreg ház volt, régi hajópadlóval szóval az összes lépést hallani lehetett, baromi idegesítő volt mert a gyerekek már reggel 6 körül futkároztak kiabáltak. A kocsihasználattal is voltak gondok, úgy adták elő, hogy apuka néha elviszi a kocsit..hát ja, néha..érdekes, mikor nekem kellett volna valahogy sosem volt otthon a kocsi, de nekem nem szóltak, hogy ma akkor úgy tervezz, hogy nem lesz kocsid, csak akkor vettem észre mikor mentem volna elkérni, mert minden egyes használat előtt el kellett kérnem, még ha csak a szupermarketbe akartam menni, akkor is.

Aztán, mint kiderült az előző aupairnek is voltak hasonló gondjai, de neki ott volt a barátja így nem akart a környékről elmenni, mindenesetre mikor kérdeztem a családról, nem is említette a nagyobb gyereket, aztán utólag már bevallotta, hogy nem volt vele egyszerű, bár akkor még a nagyobbik is kisebb volt, talán jobban kezelhető.

Még egy nagyon fontos dolog, én nem akartam Washington DC-be menni, de szimpatikusnak tűnt a család plusz az előző aupair is jókat mondott, így rábólintottam. Még a kiutazás előtt megfordult a fejemben, hogy jól döntöttem-e biztos oda akarok menni? Aztán mikor ott voltam rájöttem, hogy nem szeretem DC-t. Szép város, de unalmas, legalábbis nekem az volt. Mindig is Kaliforniába, azon belül San Franciscoba, New Yorkba vagy Texasba akartam menni, de megalkudtam DC-vel. Furcsa az élet, most itt vagyok San Franciscoban, sokkal jobb minden, a család nem tökéletes -olyan nincs is- de ott vagyok ahol mindig is akartam lenni:) Én csak azt tudom mondani, ne sajnáld az idődet, ha neked mindegy merre fogsz lakni egy évig, akkor csak a családra figyelj, de ha van úgymond álomhelyed akkor szerintem megéri várni, és mindig hallgass a megérzéseidre :)"