2014. október 26., vasárnap

Great Falls, tornádó és gyönyörű őszi idő

Rá kell vennem magam arra, hogy gyakrabban írjak, mert nem is olyan egyszerű felidézni, hogy mik történtek az elmúlt hetekben, bár annyira azért nem pörögnek az események és olyan öreg sem vagyok hogy ne menne, de azért nem olyan egyszerű ez (:
Szóval, azt hiszem utoljára az első buliélményemről írtam, nos azóta lett újabb is, de erről majd később.
Egyik nap egyedül elmentem beszerezni néhány szükséges dolgot egy viszonylag közeli bevásárlóközpontba, és mikor indultam volna haza, nem indult a kocsi..Na mondom most mi legyen, hívtam host szülőket hogy mi a helyzet, pont nem voltak elérhetőek, de szerencsére az egyik ismerősöm jött egy bikakábellel és nagy nehezen beindult az autó is. Ezután ezt még eljátszotta 2 nap múlva az egyik este is mikor mondtam, hogy tuti akksi csere lesz, de hostapu rá akart nézni reggel amikor csodák csodájára elindult az autó. Akkor utoljára, mert fél nap múlva már senki sem tudta elindítani, így már hitt nekem, hogy tényleg akksi cserére szorul az autó. Gyorsan el is vitte szervízbe, mert másnap reggel ők mentek New Yorkba nekem meg mindenképp kellett egy autó a jogsihoz. Vagyis csak kellett volna..

Spongyabob is milliószor bukott a jogsin, nekünk is menni fog :D
Szilvivel megbeszéltük, hogy a hozzá közeli helyre megyünk el letenni a vizsgát, de a rendszer nem működött. Oké, visszajöttünk a hozzám közeli pontra- ez eddig összesen kb. 50 percnyi felesleges autókázás- ahol az ügyintéző közölte, hogy sehol sem működik a rendszer, próbáljuk másnap. Visszamentem szombaton, a rendszer még mindig halott volt, írtam gyorsan Szilvinek, hogy ő se próbálkozzon, de már ő is odament potyára.




Mivel aznap nagyon szép idő volt, bűn lett volna nem a szabadban tölteni, elmentünk piknikezni a közeli Great Falls nemzeti parkba, ahol egy kisebb vízesés is található. 

Julival (azóta már elhagytam a napszemcsim:( 
Én sofőr voltam, Julival az argentin lánnyal mentünk ketten a többiek később csatlakoztak. Nagyon szép napsütéses idő volt, de azért a szél is fújt, még szerencse, hogy hosszú ujjú felsőt vettem fel. Mi értünk oda elsőnek, a többiekre úgy 30 percet vártunk míg végül Szilviék futottak be utoljára. Mentségükre legyen mondva, hogy aznap mindenki a Great Fallshoz akart menni, nekünk is 25 percig tartott míg a pár km-es bekötőúton eljutottunk a parkolóig. Maga a park szép volt, de nem igazán jártuk körbe, mert addigra már hideg lett, majd jobb időben visszanézünk még. 




                               

Aznap estére hivatalos voltam egy amerikában született magyar srác szülinapjára. Mivel aki engem meghívott lebetegedett, elhívtam Szilvit, ő se ismer senkit én sem, biztos jó lesz ez alapon. Minden szépen és jól indult azonban a megadott címen egy uszodát találtunk. Na mondom itt valami nagyon nem stimmel, tuti eltévedtünk. Felhívtam a srácot, hogy mi is a pontos cím, mire mondta, hogy a címet csak hasraütésre adta meg, mert egy haverja házában tartja a bulit. Végre megkaptuk a helyes címet és azt már könnyen megtaláltuk. Igazából nem volt nagy szám a buli, az odaúton jobb volt a hangulat, főleg mikor kerestük a rossz címet és már vagy 10 perce köröztük. Meg is állapítottuk, hogy nekünk együtt valahogy nem jönnek össze a dolgaink, de azóta ezt szerencsére megcáfoltuk.

A hétköznapok ugyanúgy telnek, semmi extra nem történik, kedden próbálkozom újra a jogsival, mert biztos forrásból tudom, hogy már működik a rendszerük, aztán remélem letudhatok végre minden hivatalos dolgot.
Illetve egy kis extra mégis történt a héten, egyszercsak besötétült az ég és nekiállt szakadni az eső szinte a semmiből. Pár perc múlva kapok egy sms-t a telefonomra, hogy tornádó riasztás van, azonnal vonuljunk fedezékbe. Fogtam is a kissrácot és a kutyát- mindketten eléggé féltek a dörgésektől- és lementünk az alagsorba ott vártuk a vihar végét, de tényleg elég durva volt, szerencsére 20 perc múlva visszavonták a riasztást és már csak szimpla eső volt.
A napsütéses szombati napon úgy döntöttünk Julival, hogy bemegyünk DC-be ebédelni, Útközben eldöntöttük, hogy nekünk steak kell, úgyhogy ki is néztünk egy jó kis helyet, amit sajnos felújítás miatt bezártak..elég nagy csalódás volt, de végül találtunk másikat ahol ugyan steak nem, de hamburgerek voltak.
Ezután Szilvivel volt randevúnk a Tysons Corner nevű óriás bevásárlóközpontban. Kicsit körbenéztünk, kibeszéltünk mindent és mindenkit és megnéztük az új Brad Pitt filmet, a Fury-t. Nekem tetszett, Szilvinek annyira nem, dehát én már nem akadok fenn olyanokon, hogy az amerikaiak szerint Amerika a világ közepe és ezt nem szégyellik a filmekben sem hangsúlyozni :D
Supergirl& Batgirl
A vasárnap szintén Szilvivel telt, ez ilyen magyaros hétvége volt, elmentünk jelmezt nézni Halloweenra. Ő talált is magának, én még gondolkodom, de mindenesetre jól mutatnánk SuperGirl és Batmanként. Ezután kipróbáltam végre a FroYo-t ami egy önkiszolgáló jégkrémbolt, veszel egy kis tálat, olyan jégkrémet raksz bele amit és amennyit akarsz és utána mindenféle gyümölcsöt, öntetet édességet lehet a tetejére rakni, a végén lemérik és fizetsz. Nagyon sokat hallottam már róla és nem kellett csalódni, tényleg finom volt!

2014. október 12., vasárnap

Lassan beindul minden

Elég rég nem írtam, és kaptam is az ívet emiatt pár embertől, úgyhogy tessék, itt az újabb bejegyzés. 
Már nem is tudom miről írtam utoljára, de a hétköznapok nagyjából ugyanolyanok, összeszoktunk a kölykökkel, nagyon aranyosak, a kicsi mindig a nagy meg úgy az esetek 60%-ban, szóval a kezdeti súrlódások megoldódtak, már csak a szokásos 3,5 évesekre jellemző hiszti fordul elő, de azok nem nekem szólnak hanem aki épp ott van így annyira nem is hat meg a dolog.

Valamelyik héten írt az egyik spanyolul beszélő lány, már nem tudom pontosan honnan származik, de nem spanyol, az tuti. Szóval Juli írt egy szerdai napon, hogy kapott két jegyet aznapra a Kennedy Centerbe egy koncertre és ha van kedvem menjek vele. Persze mentem is, és nagyon jó volt. A Kennedy Centrerről azt érdemes tudni, hogy a folyóparton helyezkedik el, szép környezetben, egy óriási, több színház illetve előadóteremmel rendelkező művészeti központ és elég neves művészek lépnek fel, szóval nem egyszerű jegyet szerezni. 
















Péntek reggel megint írt Juli, hogy van aznapra is két jegye, most másik helyre, a George Washington egyetem színháztermébe egy mindenféle zenét játszó zenekar koncertjére. Nagyon jó volt ez is! A közönség a második számtól kezdve kivonult oldalra és ott táncolt, aztán végül már mindenki felállt és ott táncolt ahol épp helyet talált, volt egy hangulata! Ezután elmentünk és ettünk egy jó kis amerikai hamburgert, mert addig még nem volt alkalmam kipróbálni, de nem kellett csalódnom, nagyon finom és óriási volt :)


Múlt vasárnap a családdal ellátogatunk egy farmra, ahol tököket is lehetett szedni. Nagyon jól megcsinált kis helyről van szó, állatsimogatóval, kézműves vásárral és persze rengeteg tökkel. Mi vettünk jegyet a traktor pótkocsijára és azzal mentünk ki a messzebbi részre, ahol megpróbáltuk az apukával a lehető legnagyobb és leggömbölyűbb tököt megtalálni, jelentem ez nekem sikerült :) Persze a gyerekek is szedtek maguknak egyet-egyet úgyhogy azt hiszem összesen 5 vagy 6 tököt hoztunk haza. Tök jó volt!(csak hogy ezt a gyenge de 'magaslabda' poént se hagyjam ki)
































A farm után egyenesen mentünk hostapám főnökének a házába, ugyanis nekik egy magyar bébiszitterük van, már 3 éve, és gondolták összehoznak minket. Nagyon jó ötletnek bizonyult (: Mint utólag kiderült Alexandra már mióta megérkeztem könyörgött a főnökének, hogy legalább a számomat kérje el, de ami késik nem múlik, és végül csak sikerült találkoznunk. 

Neki már van itt kialakult élete, amerikai állampolgár is, mert az anyukája itt született, szóval nagyon rendes, tegnap is voltam velük egy házavató buliban és kicsit megismerhetem a barátait. A házavató 3 srác lakásában volt, bár a három közül ők is csak egyet ismertek, de nem volt nehéz beszélgetni a többiekkel sem, mindenki közvetlen és kedves volt. A filmekből ismert tipikus kék és piros műanyagpoharak előkerültek és voltak ivós játékok is, de mi csak egy órát maradtunk, mert mentünk át egy klubba ahol az egyik jó barátjuk szülinapját ünnepeltük. A hely nagyon jó volt, főleg, hogy mikor beléptem megszólalt a régi kedvenc dalom, és amúgy is jó zene volt végig. Inni az egész este alatt egy whiskey-kólát ittam, de nem is akartam többet, az árak egyébként hasonlóak mint otthon egy jobb helyen, én drágábbra számítottam de kellemes csalódás volt. A helyek, úgyanúgy mint Angliában éjjel 2 körül zárnak, szóval sokáig nem maradtunk és fél 3 körül haza is értem.


A zenével kapcsolatban jutott még eszembe, hogy mutattak egy nagyon jó kis appot a telefonra, de akár online, gépről is megy, szóval ez a Pandora nevű zenelejátszó. Kreálhatsz magadnak egy rádióállmás féleséget, beállíthatod milyen zenét szeretsz és csak olyat fog játszani, minden számnál eldöntheted, hogy tetszik-e vagy nem. Kiírja az előadót a számcímmel és a dalszöveggel együtt. Ez a része csak nekem fontos, mert szinte hihetetlen módon rossz a zenei memóriám- van egy zenefelismerős app is, a Shazam, na engem anti-shazamnak hívtak-, általában a számok közepén jövök rá, hogy jéé, ezt ismerem, de a címéét és az előadóját semmiképp sem tudom megmondani. Úgyhogy már haladok, ha kocsiban ülök és szól a rádióban egy ismerős dal akkor általában már hamar felismerem és néha még a címe vagy az előadó is eszembe jut :D

Végre az online bankomat is sikerült beállítani, de ehhez csupán két hétre és három banki alkalmazott segítségére volt szükségem, mert valami olyan hibát generált a rendszer amilyennel még nem találkoztak, de most legalább működik. Ennél a banknál ingyenes minden kártyahasználat, ami nem mellékes mert itt tényleg nem használnak kp-t, mindenhol mindenkinél kártya van, még a legkisebb bódékban is. Nekem is úgy utalják a fizumat, szóval egyszerűbb kártyát használni, legalább jobban számon tudom tartani mennyit és mire költöttem, és amúgy sem tudtam rendesen kiigazodni az aprópénzeken :D

Már csak a virginiai jogsim hiányzik és akkor mindenem rendben lesz. Pénteken délelőtt lelép a család, úgyhogy aznap terveztem elmenni és letenni a vizsgát, ami egy elméleti és egy gyakorlati részből áll, nem nehéz egyáltalán, de azért szurkoljatok ((:

És a végére egy kép magamról is, stílusosan fürdőszobatükörből fotózva, ezzel választ is adok a milyen telefont vettél kérdésre. A képet egyébként tegnap este készítettem a buli előtt, mert szerencsére túlzottan kiöltözni sem kellett, úgyhogy még egy pluszpont a helynek (: