Hello, San Francisco!

Előre is elnézést kérek, ha nagyon összevissza bejegyzés lesz, de kb. 1,5 hétig tartott mire megírtam, mert akárhányszor leültem, hogy most befejezem, mindig közbejött valami és félbehagytam.

Szóval, ott fejeztem be az előző posztom, hogy felszálltam a San Francisco felé tartó járatra. Az út 6 óra volt, csak viszonyításképp, hogy mekkora is ez az ország, mikor Bécsből DC-be repültem az összesen 9 óra volt..

Host apuka várt a reptéren és mivel mi a város másik oldalán lakunk így egy kis városnézést is tartottunk a hazafelé vezető úton. Az egész környék gyönyörű. A házunk Golden Gate híd másik oldalán található, szóval napi feladatom lesz átvezetni azon a gyönyörű hídon..Tudom, nagyon rossz nekem.

A kilátással egyelőre nem tudok betelni, mivel az egész környék dombos (ez enyhe kifejezés) és mi egy dombtetőn lakunk, így tökéletes a kilátás SF-ra és a Bay Hídra, ami Oaklandet és SF-t köti össze.

Péntek délután miután megérkeztünk a házba és már mentünk is a Yacht Klubba vacsorázni, Vagyis csak mentünk volna, mert telt ház volt, de hostapuka legalább megmutatta a vitorlását. Végül egy olasz étteremben találkoztam a két gyerekkel, anyukával és az apai nagymamával. Másnap bementünk SF-ba, kicsit körbenéztünk, elmagyarázták mi merre van, hova érdemes menni, nyilván 'szembejött' pár híres látványosság is, a Cable Car (lényegében villamos) szó szerint is :)

Vasárnap volt a szokásos, havi meeting, szóval az időzítés tökéletes volt. Egy karácsonyi koncertre mentünk, rajtam kívül még egy német és egy svéd lány volt, illetve egy spanyol de ő januárban megy haza mert lejárt az éve. 

Hétfőn már vezetnem is kellett, ami nekem nem nagy dolog, csak tudjam hogy hova és mikor kell mennem. Nem mondom, tényleg örültem, hogy automata kocsit vezetek, mert azok a dombok elképesztőek..de tényleg, tehát az otthoni városom is lényegében egy domb, de semmi ehhez képest. Konkrétan megálltam egy stop táblánál és nem láttam, hogy jön-e valaki vagy nem, mert olyan meredek volt az egész. Próbáltam képet is csinálni, de nem adja úgy vissza sajnos.

Az időjárásról is muszáj pár szót ejtenem, SF nem az a forró, egész évben strandolós része Kalifoniának. A tél itt esős (bár az utóbbi években szárazság volt) kb novembertől áprilisig, 15 fokos átlaggal és a nyár sem vészes, 25-28 fok körül alakul. Nos pont ezt beszéltük a családdal, hogy nekem egy hét alatt sikerült látnom SF elég sok arcát. Mikor megérkeztem esett az eső és szürkés volt minden. Másnap szikrázó napsütés, 20 fok. Azután volt a híres köd, ami reggel leszáll de pár óra múlva már újra tiszta minden. Városon belül is lehet nagyon eltérő időjárás szóval nem szabad napszemüveg és egy kabát/esernyő nélkül elindulni.

A karácsony lényegében 3 nap evésről szólt, de legalább az egész nagy családot megismertem, 23-án az apai nagymamánál voltunk, ő Dániából származik úgyhogy annak megfelelően dán ételeket ettünk, 24-én jött hozzán a nagymama és anyuka szülei, ekkor volt az ajándékbontás is, hát nem sok hely volt a fa alatt az is biztos :)Itt az a hagyomány, hogy 24-én az egymástól kapott ajándékokat kibontják és 25-én reggelre a Mikulás hoz valamit a kandallóra akasztott zokniba. Nagy meglepetésemre nekem is volt személyre szóló kis zokni tele ajándékokkal.Ami nekem újdonság volt, és nagyon tetszett, hogy az asztal televolt óriás szaloncukor méretű díszekkel, amikről egészen a vacsora végééig azt hittem hogy tényleg csak asztaldíszek, Kiderült, hogy apró ajándékok vannak elrejtve benne (nagy divat itt kint, azóta már sok boltban láttam), két emberes játék, meg kell fogni a két végét és húzni amíg  el nem 'durran' és akinél a nagyobb darab marad, övé a benne lévő ajándék. Tollak, kulcstartó, hasonló apróságok voltak benne, valamint korona és pár vicc. Az este végére nyilván mindenki koronát viselt. Van még egy aranyos hagyománya a családnak, aki a tejberizsben mandulát talál az kap valami plusz ajándékot..nos szerintem nem teljesen véletlenül, de idén én kaptam egy óriás csokit pluszba :)

Karácsony napján anyuka szüleihez mentünk, aki Iránból származik, szóval egy újabb ország konyháját ismerhettem meg vagy 10 új családtaggal együtt. 

Pénteken aztán anyukával, a két gyerekkel és a nagyszülőkkel együtt feljöttünk az egy órányira lévő nyaralójukba. A hely egy híres borvidék, a Napa völgyben helyezkedik el, szóval körülöttünk mindenhol borászat van. Maga a városka nagyon aranyos, de így hosszú távon meglehetősen unalmas, főleg, hogy a ház sem a városban, hanem tényleg a semmi közepén van, de cserébe van óriási kertje, medence, moziszoba, minden ami kell..és mondanom sem kell, de ez a környék is meglehetősen jól néz ki, bár azért már várom a szombatot, hogy visszatérjünk a 'civilizációba' és kicsit másokkal is szocializálódjak.

Összességében azt kell mondjam, jól döntöttem, hogy váltottam, ennél jobb családot nem hiszem, hogy kifoghattam volna. Hétfőn kezdődnek majd a dolgos hétköznapok, nem mondom, jól fog esni egy kis nyugi és rutin így, a kiszámíthatatlan ünnepek után, de legalább megismertem a családot és tudtam minőségi időt is eltölteni velük.

Mivel ilyen sokat kellett várni erre a bejegyzésre, cserébe jó pár képet beszúrok, random módon az eddigi kaliforniai 'pályafutásomról'.

Ez még nem is számít igazán meredeknek

Cable Car karácsonyi dÍszben

SF és az Oakland Bay híd a nappaliból

A híres Lombard Street

Kicsi kocsim

Healdsburg, a nyaraló

Egy lightos karácsonyi díszítés

Kilátás a nagyszülők házából

A(z egyik) teraszunk

Moziterem

Utolsó napok DC-ben

A Virginiában töltött utolsó heteim így utólag nagyon gyorsan elrepültek, mikor dolgoznom kellett akkor nyilván ez nem így volt, de túléltem azt is. 

A múlt szombat délután átmentem egy barátnőmhöz és vele/velük töltöttem az egész hétvégét, igazából semmi különöset nem csináltunk, csak beszélgettünk, főzőcskéztünk, filmet néztünk, szóval lazulós napok voltak. Vasárnap este még bementem DC-be, találkozni pár barátnőmmel, akik közül egy-kettőt akkor láttam utoljára, szóval semmiképp nem akartam kihagyni. Mint így utólag rájöttem, DC-ben is az volt az utolsó látogatásom, de annyira nem bánom, mert hogy őszinte legyek nekem nagyon semleges az a város. Szép, tiszta de azon kívül a semmi extra kategória.

Szerda este 'könnyes búcsút" vettem a családtól és Szilvi volt olyan kedves, hogy felajánlotta, hogy nála tölthetem a hátralévő 1,5 napomat. Szóval szerda este egy másik barátnőm felvett, elmentünk egy kávézóba, tőle tényleg majdnem könnyes búcsút vettünk, de úgyis jön ő még a nyugati partra (: Ezután Szilvi is odaért, és elindultunk hozzájuk McLeanbe. Este már elég fáradtak voltunk, de azért nyilván még jó sokáig fent voltunk és szorizgattunk. Reggel 7kor indult az ő munkaideje, én fél8kor csatlakoztam hozzá és megismertem a lányokat, akikre felügyel. Reggeli után kikísértük a lányokat a buszmegállóba, ahol felvette őket az iskolabusz aztán délután fél3-ig semmi dolgunk nem volt. Leültünk, kávéztunk aztán elmentünk bevásárolni pár dolgot.

Este elmentünk a Tysonsba, egy nagy bevásárlóközpontba, hogy találkozzunk egy horvát barátnőnkkel és elköszönhessek tőle. Nem tudom mikor nevettünk annyit, de az is biztos közrejátszott, hogy elég fáradtak voltunk. Egyébként Ivana is rematchben volt, egy héttel később mint én, szóval először értem izgultunk, aztán pedig őérte, de mindkettőnk talált másik családot, ő marad Alexandriában, én pedig ugye jöttem ide SF-ba. Másnap reggel nem túl fitten keltünk és miután Szilvi kidobta a gyerekeket a buszmegállóba, indultunk is a reptérre. Simán odaértünk, van egy 2x2 sávos út ami csak és kizárólag a reptérre vezet, úgyhogy forgalom sem volt. A reptér itt úgy működik, hogy külön kapu tartozik minden egyes légitársasághoz és már az autópályán ki volt írva, hogy a United Airlines pultja az a D terminálon található, így nem volt kavarodás, hogy merre menjünk és ráadásul még fizetni sem kellett, pedig fel voltunk rá készülve. A terminál előtt elbúcsúztam Szilvitől, és bementem hogy feladjam a (túlsúlyos) bőröndöm és felszálljak a San Francisco felé tartó gépemre...

Rematch

Rematch, azaz családváltás. Ez az a szó, amivel mindenki riogat a legelső perctől fogva és nyilván mindenki szeretné elkerülni. Na, ez  nekem nem sikerült, de legalább a saját döntésem volt. És milyen jól döntöttem!

Nyilván, mielőtt belevágtam, végeztem egy kis kutatást, mert nem szerettem volna az ismeretlenbe fejest ugrani. 

Az egész Halloween utáni vasárnap kezdődött, akkor közöltem a családdal, hogy én innen köszönöm szépen, de mennék, az okok elég nyilvánvalóak voltak, de nem akarták észrevenni. Ami ezután következett az bizony nem volt egyszerű, leginkább a bizonytalanság miatt, hogy akkor most mi lesz velem, de szerencsére voltak jó páran akik támogattak. Szerintem Szilvi már konkrétan rosszul lett, ha írtam neki, mert mindig csak panaszkodtam vagy meredekebbnél meredekebb sztorikkal álltam elő :D 
A koordinátoromat hétfőn hívtam fel és ő egészen péntekig nem volt hajlandó átjönni, így egy hetet buktam miatta. A mi ügynökségünknél a hivatalos rematch előtt van 2 hét próbaidő, hátha sikerül megoldani a problémákat, így nekem ez 3 lett, hála az ő segítőkészségének. Na, már az elején tudtam, hogy csak az időnket vesztegetjük, de oké, a szabály, az szabály. Két hét után megegyeztünk, hogy ez tényleg nem mehet így tovább, úgyhogy akkor hivatalosan is rematch. Kedden kerültem be a rendszerbe, szerdán már jött is az első jelentkező, pedig biztos voltam benne, hogy a Hálaadás miatt senki nem foglalkozik most ilyenekkel. A család levelét olvasva minden mondat után egyre inkább azt éreztem, hogy nekem ők kellenek! Hát még amikor megláttam a címüket.. az a város az első azon a bizonyos listámon! A Skype beszélgetések csak még inkább megerősítettek abban, hogy mi kellünk egymásnak, szerencsére ezt ők is így gondolták (: 
Egyébként most, hogy újra családkeresésben voltam, már sokkal jobban tudtam, hogy mit kell kérdezni, mire kell figyelni egy potenciális családnál és mivel a barátaim révén több család életébe is beleláttam, határozott elképzelésem voltak arról, hogy mit akarok és persze arról még inkább, hogy mit nem. Csak annyit tennék még hozzá, hogy mikor a leendő host anyukám kérdezett a rematch okokról és egy pár sztorit elmeséltem neki, hát nem jutott szóhoz a döbbenettől és biztosított, hogy ilyenektől, de még csak hasonlóktól sem kell náluk tartanom. 
A családról röviden annyit, hogy két srácuk van, 4 és 8 évesek, mindkettő suliba/előkészítőbe jár hétfőtől péntekig. Leginkább reggel kellene besegíteni, suliba, buszmegállóba kidobni őket és utána délután fél 3-ig semmi dolgom, de van hogy később kell felvenni őket, ha épp valami suli utáni elfoglaltságuk van. Mindkét szülő dolgozik, de szerencsére egyikőjük sem otthonról, sőt anyuka gyakran repül el pár napra üzleti megbeszélésekre. Elég aktív család, szeretnek mindenféle új dolgot kipróbálni, apuka megszállott vitorlázó, hihetetlen módon különböznek a jelenlegi családtól.. Lesz saját kocsim, amit tényleg csak én használok, és majdnem az álomautóm, konkrétan az alatta lévő modell, de a márka legalább stimmel :) Mondjuk autó nélkül biztosan nemet mondtam volna nekik, mert gyönyörű helyen laknak, szimpatikusak is, de kocsi nélkül azon a környéken lehetetlen boldogulni, ezt ők is mondták. 
Nagyon hihetetlen, hogy egy ilyen jó családot sikerült kifognom a -számomra- lehető legjobb helyen. Nyilván, nincs olyan, hogy tökéletes, de nagyon nem mindegy, hogy miket kell elviselni és kikkel kell együtt élni még legalább 9 hónapig.
Jelentkezett még két másik család is, de rájuk amolyan vésztartalékként gondoltam, szerencsére nem "kellettek".
A családnak én leszek az első au-pairje, ez egy kicsit több papírmunkával jár, plusz anyuka egy hétig üzleti úton lesz, így valószínűleg 1,5-2 hét múlva már náluk lehetek, de a karácsonyt biztos, hogy velük fogom tölteni :)