Amerikába mentem: Arizona

Az első napunkat Murphy végigkísérte, ezért ami elromolhatott az bizony el is romlott, így már a reggel alapos késéssel indult. 9.55-kor kellett volna a reptéri transzferbuszra felszállni hát nekünk kb. 10.20-ra sikerült kicsekkolni a szobából. Felhívtam a busztársaságot, mondták, hogy 10.55-kor is van transzfer, így arra felszálltunk, amíg vártunk addig gyorsan elszaladtam egy szendvicsért és kávéért. Leszálltunk a reptéren, ahol egy másik transzfer busszal kellett kimenni az autókölcsönzőig. Vegasban ugyanis úgy működik, hogy az összes autókölcsönző társaság egy helyen van, 10 percre a reptérről és ingyenes buszok közlekednek oda-vissza. Közben harmadik társunk, egy holland lány szintén késésben volt, így az eredetileg 10.30-ra tervezett kocsifelvételből majdnem 1 óra lett. Az első kocsival nem volt szerencsénk, valami nem működött benne rendesen így kaptunk egy másikat, végül ez lett a társunk egész hétre, egy fehér Dodge Charger. Ezután még elmentünk bevásárolni a legszükségesebb dolgokat és már majdnem 5 óra volt mire végre elhagytuk Vegast. Elindultunk a sivatagban de a tájból sokat nem láttunk mivel ránk sötétedett, de útközben azért megálltunk a Hoover gátnál és a híres 66-os úton is mentünk egy pár mérföldet. Itt Zsuzsinak sikerült letolatni a padkán és mivel a kocsink elég alacsony volt itt újból vesztettünk majdnem egy órát mire pár jó szándékú idegen segítségével sikerült valahogy épségben leszedni a kocsit onnan. Úgy terveztük, hogy kempingben fogunk megszállni, azonban mire este 10-11 magasságában odaértünk már egy lélek sem volt a recepción és az összes sátorhely foglalt volt. Nem volt más megoldás, aludtunk a kocsiban..végülis elöl nem volt olyan rossz, de azért jobb lett volna kicsit kinyújtózni. Másnap reggel gyorsan lezuhanyoztunk és a parkolóban találkoztunk egy idősebb tanárral aki épp a diákjaira várt, hogy mehessenek túrázni így felajánlotta, hogy körbevezet minket, mivel amúgy is van két üres órája. Többek között ezért is szeretem Amerikát, általánosságban nagyon kedvesen az emberek. Felvitt minket a Grand Canyon South Rimhez, azaz a déli pereméhez. Ott megköszöntük neki az útmutatást és tippeket a túra további részéhez és elbúcsúztunk. Elég szép kilátás tárult elénk, itt úgy voltunk vele, hogy megérte az előző napi kálvária, de azért remélhetőleg a hét többi része már jól fog alakulni.

Minden állami nemzeti parkba van belépő, ezt kocsinként kell fizetni és olyan $25-$30 körül van, de mi vettünk egy éves nemzeti parkos kártyát így azzal mindenhova bejutottunk és végül jobban jöttünk ki mintha egyesével fizettünk volna, ezt csak ajánlani tudom annak, aki szeret túrázni vagy hozzánk hasonló körútra indul.

A Grand Canyont elhagyva tovább indultunk Page város felé, a Glen Canyonhoz, ez is Arizonában van, itt található a Horseshoe Bend (lópatkó alakú kanyarulata a Colorado folyónak) és az Antelope Canyon (antilop kanyon).

Még este megálltunk a Horseshoenál, ami egyébként teljesen el van rejtve, de ugyanez az érzésem volt mint a Grand Canyonnal kapcsolatban is, csak megy az ember és egyszer csak mindenféle előjel nélkül ott van előtte egy óriási szakadék vagy másfajta természeti csoda. Nekem speciel ez tetszett a legjobban, igaz a képek nem adják olyan jól vissza, szóval ezért kell mindenkinek személyesen megnézni és meggyőződni arról, hogy igazam van (vagy nincs..).

Estére a szállásunk a Powell tavak melletti kempingben volt, itt nagyon jó helyünk volt, és még wi-fi is volt, mert a sivatag közepén szinte semmiféle szolgáltatásunk nem jött be, így a GPS miatt hasznos volt, hogy meg tudtuk nézni merre is menjünk tovább másnap.

Reggel indultunk is tovább, az Antelope kanyonhoz, ennek van felső és alsó része is, lényegében ugyanaz, csak más társaság szervezi a túrákat. Ide nem lehet egyénileg menni, muszáj befizetni valamelyik csoportos túrára. Itt sem volt semmi jele annak, hogy mit is rejt a föld, kocsival simán elhajt mellette az ember ugyanis ez a kanyon teljes mértékben a föld alatt húzódik.

Az egész kanyonban érdekes kanyarulatok és narancssárgás színű kövek vannak, igazából képeken jobban mutat mint élőben, de nyilván úgy sem volt rossz, csak visszanézve a képeket azt vettük észre hogy az összes ugyanolyan függetlenül attól, hogy melyik részen készült. Ez tipikusan az a hely ahova fotósok járnak, vannak speciális, nekik szóló túrák is. Egyébként a 1,5 órás túra nagy része csak abból állt, hogy bevártuk a csoport még fényképező részét, amúgy 20 perc alatt végig lehetne menni. Mindenesetre jól esett azt a kis időt nem a perzselő napsütésben tölteni hanem végre árnyékban.

Onnan indultunk tovább Utah felé, a Zion Nemzeti Parkba.