Hétköznapok

Elkezdődtek az 'unalmas hétköznapok' amik nagyjából tényleg unalmasak, mert napi 8-10 órát dolgozom, beosztástól függően a hétvégéim pedig általában szabadok, de havi kettő biztosan. Könnyű dolgom lenne, ha a nagyobbik gyerek nem csak heti 3, hanem minden nap iskola-előkészítőben lenne délig, mert a kicsivel könnyű és szeretek is vele lenni, de a nagy néha egészen kiborító tud lenni. Alapvetően vele sincs nagy gond, de vannak fura és ijesztő húzásai. Szerintem túlságosan burokban tartják a szülei, amit más 4 éves már rég egyedül csinál, neki ahhoz még segítség kell.

A másik fura dolog, az az evés kérdése. Nekem nagyon nem jön be az, amit ők esznek és itt a vacsora számít fő étkezésnek napközben pedig csak snacket esznek ami pl. keksz és sajt, mogyoróvajas szendvics - csomagolt kenyérből,mert itt nincs más-, vagy egy turmix. Lassan 3 hete lakom itt, de pl. húst eddig 2x ettem, de legalább valami gyümölcs mindig van itthon. Ezt még szoknom kell, és azt is, hogy minden édesebb. Eddig ha kávét ittam mindig cukrot és tejet is tettem bele, nos itt elég a tej, mert valahogy még az is édesebb.

Az utóbbi hétvégéket Alexandriában illetve DC-ben töltöttem, pár aupair társaságában. Alexandria maga szerintem semmi extra, egy 200 ezres város a folyóparton, de még nem jártam minden részében így lehet, hogy érnek még kellemes meglepetések.

DC-vel szerencsénk volt, mert szép időt fogtunk ki, nekem kicsit leégni is sikerült, úgy tűzött a nap. Elnéztünk az állatkertbe is, igazából csak a pandák miatt. Nem jártuk be teljesen, szerintem kisebb, mint a pesti és nem akkora a felhozatal sem az állatokból, de időtöltésnek jó volt. Rengeteg izgalmas múzeumot tervezek még megnézni, azokat inkább majd a rossz időre tartogatom, addig maradnak a külső látnivalók. Most vasárnap is teljesen véletlenül belefutottunk egy fesztiválba, a spanyolul beszélő országok vonultak fel, énekeltek, táncoltak, kocsikon vonultak, nekem a debreceni virágkarnevál jutott eszembe róla.

A mostani hétvégére nagyobb tervünk van, egy spanyol lánnyal megyünk New Yorkba. Péntek este indulunk és vasárnap éjjel érünk haza. Busszal 4-5 óra az út, szóval nem tervezünk mindent belesűríteni 2 napba, remélhetőleg megyünk mi még oda többször is.

Időközben valahogy elszakítottam a magyar telefonom töltőjét, így mióta az lemerült, okostelefon nélkül maradtam, ugyanis a családtól kaptam egy amerikai telót mikor megjöttem, egy ezeréves szimpla kihajthatóst ami fél nap alatt lemerül.. Az összes képem a régi telefonomon van, mert nem mentettem le őket sehova, úgyhogy kezdhetek el újakat gyártani. DC-be már a fényképezőmet vittem, így legalább nem marad kép nélkül ez a bejegyzés.

Tervbe volt véve, hogy veszek új telefont, mert az enyém is már 3 éves lesz és nem minden működik rajt tökéletesen, de eddig jól elvoltam vele. Itt kicsit olcsóbbak a készülékek, úgyhogy alapos kutatás után megtudtam melyik modell működik Európában és itt is, úgyhogy ma este megyek és beszerzem. Szerencsére a család fizet havi x összeget az előfizetésből- mivel biztosítaniuk kell, hogy elérhető legyek- így összességében kb. a negyedére jön ki az új telefon.

Voltam a környék legnagyobb bevásárló centrumában, a Tysons Cornerben. Tényleg óriási. Több épületből áll, van a luxusüzletekkel teli és a másik, úgymond átlagos boltokkal, mozival és éttermekkel. Méretre kb. akkora, mintha pest összes plázáját összeraknánk. Csak 6 emeletes parkolóházból számoltam meg ötöt és külön metró és busz megállója is van. Szóval bőven el lehet ott tölteni egy napot és persze rengeteg pénzt elszórni. Még szerencse, hogy nem nagyon szeretek vásárolni és viszonylag messze is van tőlünk :)

Megkaptam a Social Security Number-t is, ez hasonló mint otthon az adókártya, kötelező mindenkinek, aki itt dolgozik. Maga az ügyintézés fél órát vett igénybe, mindenki meglepődött milyen gyors volt, mert nekik órákat kellett várni és én is többre számítottam. Már csak a helyi jogosítványt kell megcsinálnom és akkor minden szükséges papír letudva.

Így visszaolvasva elég negatív a hangvétele az első pár bekezdésnek-és még van pár dolog, amiről nem ír(hat)ok-, de annyi embertől hallom, hogy húú de jó neked meg irigyellek, hogy muszáj ezeket is leírni - a sok jó melett- mert attól, hogy Amerikában élek, még nem lesz varázsütésre tökéletes minden, azért bizony tenni kell, és én azon vagyok.