Santa Cruz

Megígértem, hogy sűrűbben írok majd, és mivel az események is egyre jobban pörögnek körülöttem, így van is miről írni :)

A hétvégét Santa Cruzban töltöttem, három svéd lány társaságában. Kocsival mentünk, kb. 2 óra az út, de szinte észre sem vettük és már ott is voltunk.

Gyorsan bevásároltunk, csak a hétvégéhez nélkülözhetetlen dolgokat vettünk úgy mint bort, gyümölcsöket, nasit, sört és sütit :)

Ezután megkerestük a szállásunkat, ami egy kis motel volt 2 blokknyira a tengerparttól. A parkolóban kissé ránk akadt egy nem túl bizalomgerjesztő alak, így örültünk neki, hogy a cuccainkat egyből felvihetjük a szobába, nem kell a csomagtartóban hagyni.

Gyors átöltözés után irány a part. Az eredeti terv az volt, hogy szörfözni fogunk, ám az a partszakasz nem volt alkalmas rá, szóval úgy döntöttünk csak napozunk és lazítunk egy kicsit. Közben mindenféle jóga és akrobata mutatványokkal próbálkoztunk, több-kevesebb sikerrel, mindenesetre mi nagyon jól szórakoztunk és biztos vagyok benne, hogy a körülöttünk lévők is. Megnéztük mennyire hideg a víz, hát gondolkodtunk rajta, 

hogy neoprén ruha nélkül szörföznénk, de amint a lábujjunk vízbe ért gyorsan meg is gondoltuk magunkat.

                                

Estére kinéztünk egy koncertet, úgyhogy sötétedés előtt visszamentünk a motelbe készülődni. Gyorsasági rekordot döntöttünk a zuhanyzással, tekintve hogy négyen voltunk lányok, próbáltunk egymásra licitálni az idővel. Mindenki szépen kicsinosította magát aztán kiültünk a teraszra borozgatni. A szomszédos asztalnál ülő hölgyek egy rövid csevej után nem túl diszkréten közölték, ha nem elég jó a buli, ők tudnak segíteni rajta..hát köszöntük szépen de mi nem éltünk tudatmódosító szerekkel csak ugy idegenektol. Mivel egész nap alig ettünk, ellenben a borokat majdnem kivégeztük úgy gondoltuk lemegyünk a boardwalkra (nem tudom ennek van-e magyar neve, a tengerpart előtti rész éttermekkel, bárokkal..) és kerítünk valami vacsorát. Nagy meglepetésünkre szombat este 9 körül zárva volt minden, aztán rájöttük ez azért lehet, mert naplemente után nem lehet a parton tartózkodni, kivédve ezzel a sok elvetemültet aki éjjel kicsit részegen akarna fürdőzni az egyébként jéghideg vízben.

Mindenesetre találtunk egy játéktermet, na nem nyerőgépeset, hanem a léghokis, csocsós, mindenféle szimulátoros félét. A büfében vettünk valami kaját és kiültünk egy padra. Nem kellett sokat várni, már csapódtak is hozzánk a helybéliek, de mi nagyon ügyesen leráztuk őket a külföldiek vagyunk, alig beszélünk angolul trükkel. Ezután mindenképp szerettünk volna képeket készíteni a fényképautomatában, 

de négyen beülni olyan kis helyre nagyon nem egyszerű, de azért mi csak összehoztuk valahogy aztán elég heves vita alakult ki arról, hogy kinek melyik kép kell :D

Átsétáltunk a koncert helyszínére, ahol annak ellenére, hogy én tényleg csak egy-ket pohár bort ittam, majdnem kitörtem a bokám, ugyanis töksötét volt és akkora kátyúk vannak a járda és az út között, hogy konkrétan mikor át akartunk menni az út túloldalára szerencsésen beleléptem egybe és térdig eltűnt a lábam, szereztem is egy szép (nem annyira) kis horzsolást. A koncertre menet rájöttünk melyik Santa Cruz bulinegyede, így már kicsit megnyugodtunk, hogy nem halt ki a város. A helyen nagyon komolyan vették a 21 év alattiakra vonatkozó alkoholtilalmat, másféle pecsétet kaptak a kezükre és a bár területe le volt kerítve, a bejáratnál biztonsági őrrel.

                                   

       

Több zenekar játszott, mindegyik csak kb fél óráig, de nagyon jó hangulat volt. Mikor kimentünk kicsit levegőzni, pizzát venni, egy tipikus amerikai filmes klisének lehettünk részesei. Az egyik zenekar frontembere odajött hozzánk és meginvitált a házukba egy afterpartira. Elég beképzelt és magabiztos volt, egy darabig beszélgettünk vele aztán mikor elment, hogy közelebb parkolják a kocsit mi úgy döntöttünk angolosan távozunk. Mivel ekkor volt óraátállítás is, egy kicsit össze voltunk zavarodva, hogy pontosan mennyi idő is volt, de azt megbeszéltük hogy tökéletes arra, hogy beüljünk valahova enni. Mivel csak egyvalaki volt tényleg éhes mi, többiek milkshaket és sütit rendeltünk csak aztán gyorsan hazasétáltunk.

Másnap reggel 9-ig volt reggeli, így 8.45kor felkeltünk és lesétáltunk, hogy magunkhoz vegyünk valami ennivalót. Aznapra már pontosabb tervünk volt, szörfözni fogunk. Hát persze, meg ahogy azt mi elképzeltük... Három partszakaszt is végigjártunk, de sajnos nem voltak hullámok, ahol pedig voltak oda be nem mentünk volna mivel nem kezdőknek való rész volt. Ennyit a szörfözésről, maradt a parton lazsálás arra a napra is. Körbejártuk a környéket, az egyedi boltokat, aztán úgy elröppent az idő, hogy egy jó kis vacsi után már indultunk is haza. Elég nagy volt a forgalom, mindenki fáradt volt, így elkezdtük pörgős zenéket hallgatni és nagyon nem akartuk, hogy véget érjen ez a hétvége. Abban megegyeztünk, hogy ezt még tuti megismételjük, mert jó kis csapat voltunk így együtt, és Santa Cruz is visszavár minket, remélhetőleg hullámokkal együtt és végre megtanulhatok szörfözni is :)

                               

Googleplex

Múlt vasárnap egy német és egy dán barátnőmmel kocsi(m)ba pattantunk és úgy döntöttünk, kicsit felfedezzük San Francisco másik oldalát, elmentünk San Joseig és az útba eső elég sok nevezetesség közül párat meg is néztünk. 

Az idő gyönyörű volt, napsütés, 20-25 fok körüli hőmérséklet, de hogy valami rosszat is mondjak, a kocsimban nem működött a klíma (szerencsére jövő hétre ez már orvosolva lesz, de azért mégis) :D

Reggel 9 körül vettem fel a lányokat, itt laknak tőlem kb 10 percre és nekivágtunk az útnak. Miközben a város még általunk felfedezetlen részein jártunk, rájöttünk, hogy mennyi mindent elterveztünk, hogy na ezt tuti megnézzük, oda felmegyek és minden hétvégén valami nagyon jó dolgot fogunk csinálni...mindhárman körülbelül fél éve vagyunk az USA-ban és bizony a negyedét sem vittük még véghez azok közül amiket elterveztünk. Na de majd mostantól :)

Szóval az első megállónk Mountain View volt, ahol a Google központja található. Hihetetlenül jó lehet ott dolgozni, aki látta a Gyakornokok című filmet annak lehet elképzelése, nos a valóságban is olyan. Sajnos az épületeket csak kívülről csodálhattuk, és mivel a Google híres a nagyon dolgozóbarát hozzáállásáról így vasárnap lévén egy lélek sem volt ott, kivéve persze a turistákat. Tényleg tele volt minden a sárga-piros biciklikkel, Android figurákkal, sporttelepekkel. Az egész komplexumnak saját neve is van, Googleplex. Valószínű, hogy oda még visszamegyek, mert van az egyik ismerősömnek egy ismerőse, aki a cégnek dolgozik és be tud vinni minket a központba, így nem csak az üvegfalon keresztül leshetnénk be. 

Egyébként nagyon fura érzés volt, miközben az autópályán voltunk és láttuk a cégóriások központjait, akkor fogtuk fel, hogy a Szilícium-völgy tényleg a világ központja, legalábbis technológiai szempontból. Mindenki aki számít, megtalálható itt. San Francisco amúgy is a start-up, vagyis kezdő vállalkozások központja, mindenki ide jön céget alapítani. Számomra páldául meglepő volt, hogy a CISCO, aminek a telefonját az előző munkahelyemen naponta használtam is itteni cég, de jobban belegondolva a nevéből ez teljesen egyértelmű lehetett volna... A Uber, Apple, Google, GAP, Dropbox, Pinterest, Twitter, Facebook, BitTorrent mind mind itt található, és még nyilván rengeteg más. Bárki, akinek valami tényleg jó és innovatív ötlete van, az mind idejön a Bay Areaba (San Franciscot és környékét hívják így).

Miután kicsodálkoztuk magunkat a Google központjában és elképzeltük milyen jó is lenne ott dolgozni, tovább indultunk San Jose fele. Igazából az a város nem tartogat semmi említésre méltót, kivéve a 49ers, azaz a San Francisco Giants sportcsapatának a rajongói számára. Az új stadion ugyanis ide épült.

Visszafelé útba ejtettük az egyik híres elit egyetemet, a Stanfordot. Hát mit ne mondjak...az valami lenyűgöző. Maga az egyetem Palo Altoban található, ez az a kisváros, ahol Steve Jobs, az Apple egykori igazgatója is élt es a Facebook kozpontja is itt van. Akkora az egész komplexum, mint egy kisebb város, van benne minden amit el lehet képzelni, bár ilyen tandíjak mellett ez a minimum. Óriási szabad terek, sportpályák, templomok és mindezt egy gyönyörűen felépített régi, de nagyon ápolt környezetben természetesen pálmafákkal tarkítva.

Hazafelé úton aztán szépen eltervezgettük, hogy milyen jó lett volna, ha mi is oda járhattunk volna, mert ott tényleg egy élmény lehet a tanulás és egyenes út vezet a legjobb cégekhez, bármilyen területen is tanulnánk. Szóval megegyeztünk, hogy amint hazaérünk elkezdünk ösztöndíjak után kutatni.. :)

Hasznos lehet - közkívánatra

Mostanában egyre többen keresnek meg azzal kapcsolatban, hogy adjak nekik tanácsot, mire érdemes figyelni a családválasztás során, így hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, megosztom az egyik levelet amit egy kedves ismeretlennek írtam. A másik téma, amiről sokan kérdeznek, az a miért mentél rematchbe? úgyhogy most erre is egy kicsit részletesebb magyarázatot adok, nyilván a személyiségi jogokat figyelembe véve konkrétumok nélkül. Gondolom egyértelmű, de ez a szubjektív véleményem, csakis saját tapasztalatok alapján. Akinek bármi kérdése van, esetleg szerinte kihagytam valamit, akkor oldalt, a kapcsolat fülön keresztül vagy kommentben nyugodtan 'zaklathat' :)
Íme tehát, a levél:

"Az egyedülálló szülő sokszor nem jó döntés, de ha 'csak' papíron az és amúgy van élettársa, akkor olyan, mint egy rendes család. Nem mindegy, hogy mit dolgozik a szülő, ha napi fix munkaidejük van, legalább az egyiknek, akkor valószínűleg nem kell összevissza munkaórákra számítanod és sokkal kiszámíthatóbb lesz minden mintha egy olyanhoz mennél, aki néha nappal, néha éjjel dolgozik.

Amit én mindenképp kerülnék, az az otthonról dolgozó szülő. Több okból is, egyrészt én-és a többi aupair aki hasonló helyzetben van- úgy éreztem, hogy állandó felügyelet alatt vagyok, meg ha nem is, de a tudat, hogy otthon van valaki, engem nagyon zavart. A gyerekek is máshogy viselkednek, ha tudjak hogy ott a szülő, nem vesznek komolyan, amint tudnak rohannak anyucihoz/apucihoz, ha nem tetszik nekik valami. Eleinte azt hittem ez mekkora segítség, hogy otthon van valaki, de szerintem többet árt mint használ, legalábbis au-pair szempontból biztosan.

A gyerekek életkora egy másik kérdés. A babákkal alapvetően egyszerű, és valószínűsíthető hogy h-p napközben kell dolgozni, szabad hétvégékkel, azonban sokszor nagyon unalmas napi 8-10 órát otthon lenni, senkivel sem beszélni. Az iskoláskorúak a legjobbak szerintem, mert legtöbbször reggel elviszed őket iskolába, délután felveszed őket, edésre cipeled, ide-oda és napközben van pár órád magadra, aludhatsz, edzeni járhatsz vagy turistáskodhatsz a környéken, plusz rengeteget tanulhatsz tőlük, állandóan beszélnek :)

Nem tudom mennyi tapasztalatod van vezetés terén, de itt még a hülye is tud vezetni -már bocsánat- automata autók, mindenhol tábla, amik baromi egyértelműek, egyedül ami nehézséget okozhat pár embernek az az autópálya használat, az átlag 4-6 sávos pályák gyakran mindkét oldalon kijárattal. Koncentrálni kell, de csak amíg megtanulod merre mész és különben is, a GPS jó barát :) Nagyon sokszor egyébként csak sima utakon kell vezetni a külvárosokban, de én mindennap megyek be San Franciscoba alagúton, hídon, autópályán keresztül, ez családfüggő mennyit kell autókázni. Én személy szerint imádok vezetni, úgyhogy kifejezetten örültem neki, bár sokszor az óriási csúcsforgalmi dugóban visszaszívom, de addig is megy a (munka)idő :) Ezzel kapcsolatban mindenképp rá kell kérdezni az autó témára, lesz-e saját kocsid, mennyit használhatod szabadidődben esetleg osztozol a szülőkkel. Ha nem kapsz kocsit, akkor mindenképp meg kell nézned a tömegközlekedést, ami pl Washington DC, NYC, San Francisco esetén nagyon jó, de mivel Amerikában mindenki kocsit használ, ez nem általános. Nekem most elképzelhetetlen lenne, hogy kocsi nélkül éljek, tömegközlekedés azért van valamennyi, de a buszmegállóig majdnem egy órát kéne gyalogolni, azért nem tudom ki az, aki bevállalná. Fontos rákérdezni arra is, hogy szabadidődben, ha használod a kocsit kell-e fizetned a benzinért vagy ők fizetnek mindent. Nálam most úgy működik, hogy nem kell fizetnem semmit, kivéve, ha valahova messzebbre, mondjuk egy hétvégére megyek, több száz km-re, mert igen, elvihetem a kocsit. Nagyon sok családnál limit van, hogy ne menj mondjuk 35 km-nél messzebbre, ha mégis szeretnél, akkor bérelj kocsit vagy kérj meg valakit, hogy vezessen. Az előző családomnál is ez volt, de DC-ben egyszerűbb is volt metrózni, szóval ez pont nem volt gond. Összességében azonban rengeteget spórolok, hogy nem kell az üzemanyagra költenem, havi $100-$150-t biztos eltankoltam DC-ben itt pedig a két hónap alatt talán $20-at, ha benzinre költöttem.

Amennyiben lehetséges, beszélj az előző aupairrel, kérdezz rá, hogy neki milyen problémái voltak, mit szeretett, hogy nézett ki egy napja. A szobáról is érdemes kérdezni, én utáltam az első helyem, szó szerint egy kis lyuk volt, az alagsor szinten. Fontos infó még, hogy mit esznek, tartanak-e valamilyen diétát, főznek vagy inkább étterembe járó típusok, esetleg neked kell főzni.

Nagyszülők a környéken óriási segítség, és hidd el, értékelni fogod, ha egy vasárnap reggel úgy kelsz fel, hogy de jó, csend van, mert a gyerekek a nagyszülőknél vannak :) 

Az állatokra-ha van- érdemes rákérdezni, ismerek olyat, akinek sétáltatnia kell a host családja kutyáját, de ezt tudta az első perctől fogva, így nem okoz problémát. Mindkét családomnál van kutya- a mostaninál már átköltözött a nagyihoz egypár hónapja-, nekem semmit nem kellett vele csinálnom, de néha, csak mert úgy tartotta kedvem elvittem sétálni.

Hirtelen most ezek jutottak eszembe, amiket szerintem nem mindig mondanak el az ügynökségek, hiszen arról mindig hallatnak, hogy hány rematch van illetve -főleg nagy ügynökségeknél- mennyi család van akiket csak úgy befogadnak, mert ők a családokból élnek, majd keresnek másik aupairt, ha esetleg az első nem jön össze. Szóval jól gondold meg melyiket választod, én kis ügynökség párti vagyok, lehet, hogy kevesebb a család, de jobban megválogatják őket, még ha nekem nem is jött össze az első családdal, nagyon rendesek és segítőkészek voltak.

Az első családommal nekem sok gondom volt, leginkább az, hogy anyuka kissé mániákus volt, szóval mindennek úgy kellett állnia a házban ahogy azt ő elképzelte, nagyon mintacsaládot akart, de nem vette észre, hogy mekkora idióta is a nagyobbik gyereke -aki 3,5 éves volt akkor. Szóval a nagyobbik elég elkényeztetett volt, bármit csinált ráhagyták, hogy áá, még csak 3,5 éves , majd kinövi..hát persze. 3,5 éves létére csak hétfőtől szerdáig napi 3 órát volt pre-schoolban, ami itt olyan mit az ovi, merthogy annyit bír, ergo napi 6-10 órát kellett vele lennem. Semmiféle büntetést nem alkalmaztak, tehát amikor ott állsz és a gyerek épp leköpött vagy vágja hozzád ami a  keze ügyébe akad akkor nem tudsz semmit sem csinálni, mert nem volt olyan, hogy time-out vagy elveszed a játékát. Majd kinövi, ez volt a megoldás. Aztán elkezdte mondogatni, hogy megöl, meg napi szinten ment az, hogy úgyse fogok rád hallgatni, húzzál vissza oda ahonnan jöttél, mindezt 3,5 évesen. Meg persze a hiszti..ami elviselhetetlen volt. Egyszer felvettem videóra egy enyhébb dühkitörést, megkérdeztem az otthoniakat, hogy mi is ennyire hisztisek voltunk kiskorunkban, vagy csak én reagálom túl, mert még nincs saját gyerekem. Azt a választ kaptam, hogy ha mi ilyenek lettünk volna valószínűleg bentlakásos suliban végeztük volna, mert ez nem normális. Azt még hozzátenném, hogy anyuka dietetikus, de a gyerek csak és kizárólag joghurtot müzlivel illetve mogyoróvajas kenyeret volt hajlandó megenni, minden nap, ezeket felváltva reggeli-ebédre..na meg persze az édesség, mivel semmit nem akart megenni sokszor a vacsorája csak a desszert volt. Mindezek ellenére a szülők szerint ez normális, de szerintem nem, úgyhogy mondtam, hogy én ezt nem csinálom tovább, legalábbis velük biztos nem, ha nem hajlandóak belátni, hogy probléma van a gyerekkel. A kicsit nagyon bírtam, de a nagyobbikkal lenni minden egyes nap egy rémálom volt és sajnos a kicsi elkezdte utánozni és felvenni az ő rossz szokásait is, mert szerinte vicces köpködni és dobálni a másikat. Ez volt a fő ok,aztán még volt sok más is. Már említettem a szobát, ami az alagsorban volt és tényleg csak egy ágy volt benne, mellette kb. egy méternyi hely, egy polc tv-vel és ennyi. Én alacsony vagyok, de ha nyújtóztam, simán elértem a plafont..ja, és ablaknak nem nevezhető valami is volt, egy 20x40 cm-s lyuk, de konkrétan a földszinten volt és olyan, hogy napsütés nem volt és persze kinyitni sem lehetett..A pluszpoén, hogy a fal másik oldalán volt a gyerekek játszószobája az óriástévével, ahol a szülők minden estéjüket töltötték, nézték a filmeket, meccset és minden behallatszott, minden. Egy öreg ház volt, régi hajópadlóval szóval az összes lépést hallani lehetett, baromi idegesítő volt mert a gyerekek már reggel 6 körül futkároztak kiabáltak. A kocsihasználattal is voltak gondok, úgy adták elő, hogy apuka néha elviszi a kocsit..hát ja, néha..érdekes, mikor nekem kellett volna valahogy sosem volt otthon a kocsi, de nekem nem szóltak, hogy ma akkor úgy tervezz, hogy nem lesz kocsid, csak akkor vettem észre mikor mentem volna elkérni, mert minden egyes használat előtt el kellett kérnem, még ha csak a szupermarketbe akartam menni, akkor is.

Aztán, mint kiderült az előző aupairnek is voltak hasonló gondjai, de neki ott volt a barátja így nem akart a környékről elmenni, mindenesetre mikor kérdeztem a családról, nem is említette a nagyobb gyereket, aztán utólag már bevallotta, hogy nem volt vele egyszerű, bár akkor még a nagyobbik is kisebb volt, talán jobban kezelhető.

Még egy nagyon fontos dolog, én nem akartam Washington DC-be menni, de szimpatikusnak tűnt a család plusz az előző aupair is jókat mondott, így rábólintottam. Még a kiutazás előtt megfordult a fejemben, hogy jól döntöttem-e biztos oda akarok menni? Aztán mikor ott voltam rájöttem, hogy nem szeretem DC-t. Szép város, de unalmas, legalábbis nekem az volt. Mindig is Kaliforniába, azon belül San Franciscoba, New Yorkba vagy Texasba akartam menni, de megalkudtam DC-vel. Furcsa az élet, most itt vagyok San Franciscoban, sokkal jobb minden, a család nem tökéletes -olyan nincs is- de ott vagyok ahol mindig is akartam lenni:) Én csak azt tudom mondani, ne sajnáld az idődet, ha neked mindegy merre fogsz lakni egy évig, akkor csak a családra figyelj, de ha van úgymond álomhelyed akkor szerintem megéri várni, és mindig hallgass a megérzéseidre :)"